Lendületben maradt az amerikai gazdaság októberben. Az ipar és a szolgáltatások is többhavi csúcsra ugrottak, miközben a vállalatok erős hazai keresletről számoltak be. Bár az export és a bizalom gyengült, a friss adatok alapján az Egyesült
Újra felrobbant az olajpiac. Több mint 5 százalékkal drágult a Brent hordónkénti ára, miután az Egyesült Államok szankciókat vezetett be Oroszország két legnagyobb olajvállalata, a Rosznyeft és a Lukoil ellen. A döntés miatt nőnek az ellátá
A vártnál lassabban nőtt a Hermès bevétele. A francia luxusmárka harmadik negyedéves értékesítése elmaradt az elemzői előrejelzésektől, a kínai piac csak enyhe javulást mutatott, a részvények pedig 4 százalékot estek a bejelentés után. [cap
Visszaesett a Daimler Truck eladásainak száma a harmadik negyedévben – a világ egyik legnagyobb haszongépjármű-gyártóját főként az észak-amerikai piac gyengélkedése húzta le. Miközben a Trucks North America szegmens közel 40 százalékos zuha
Idei év júniusában a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete 704 400, a nettó átlagkereset 484 200 forint volt. A fizetések közel 10 százalékkal emelkedtek egy év alatt, a reálbérek pedig 4,8 százalékkal nőttek a mérsékelt infláció
A TUI AG a pénzügyi harmadik negyedévben jelentősen javította eredményeit: a bevétel 7 százalékkal nőtt, az adózott nyereség 52 millióról 183 millió euróra ugrott, az EBIT pedig rekordot döntött. [caption id="attachment_718786" align="align
Stabil növekedést mutatott fel az Erste-csoport 2025 első félévében. 1,66 milliárd eurós profitot ért el, miközben tovább nőtt a hitel- és betétállomány a régióban. A nyereséget azonban visszafogták a megemelt bankadók és költségek. A csopo
Látványosan növelte eladásait az első fél évben a Skoda Auto. A cseh autógyártó Európában már a harmadik legkeresettebb márkává lépett elő, miközben egyre több villanyautó talál gazdára. Az Octavia továbbra is vezeti az eladási listát, de a
Vegyes képet mutatott a Hyundai Motor második negyedéve. Miközben a dél-koreai autógyártó története legmagasabb bevételét könyvelhette el a növekvő globális eladásoknak köszönhetően, a vállalat nyeresége csökkent, főként az emelkedő költség
Júliusban tovább gyorsult az amerikai gazdaság növekedése az S&P Global friss adatai szerint, elsősorban a szolgáltatóiparnak köszönhetően. Miközben a teljes gazdasági aktivitás erősödik, a feldolgozóipar teljesítménye csökkenést mutato
Tovább nőttek a fizetések Magyarországon, 2025 májusában a bruttó átlagkereset meghaladta a 700 ezer forintot, a reálbérek pedig több mint 3 százalékkal emelkedtek egy év alatt. A KSH friss adatai szerint a keresetek a legtöbb szektorban di
Újra pörög a turizmus Budapesten. A szállodák telítettek, a szobák drágábbak, mint valaha, és egyre több külföldi választja a fővárost úti célként. A pandémia után nemcsak a belföldi vendégek tértek vissza, hanem a nemzetközi turisták is, a
Rekordösszegű, 606 millió eurós tőke érkezett tavaly a magyar cégekhez, de a látványos növekedés mögött valójában csak egyetlen óriásüzlet áll. Miközben a befektetési kedv látszólag szárnyal, a tranzakciók száma visszaesett. Így a valódi pi
Emelkedtek a munkabérek idén áprilisban. A bruttó átlagkereset 708 300, míg a nettó 486 500 forintra emelkedett. A reálkeresetek is nőttek, így a dolgozók nemcsak többet keresnek, hanem többet is ér a pénzük, mint egy évvel korábban. Emelke
Továbbra is Budapest és Pest vármegye vezeti az ingatlanpiacot, de egyre több fővárosi keres új otthont vidéken is – különösen ott, ahol nagyberuházások zajlanak vagy erős a munkaerőpiac. A Duna menti nyaralók iránt is megugrott az érdeklőd
Közel tízszeres nyereségnövekedés ért el a légitársaság. A harmadik negyedéves adózott eredménye 149 millió euró az előre jelzett 60 millió euróval szemben. A Ryanair, az ír fapados légitársaság a megnövekedett utasszám és a stabil jegyárak
A hét kezdete óriási lendülettel növelte az európai indexek értékét A mai napon az európai tőzsdéken folytatódott a múltheti pozitív hangulat, melyben részt vett a Budapesti Érték Tőzsde is. A ranglistát az FTSE vezeti záráshoz közele