Úgy tűnik, a Microsoft is az AI-korszak átalakulásának egyik áldozata lehet. A technológiai óriás mintegy 4 800 munkahely megszüntetését jelentette be, miközben hatalmas összegeket fordít mesterséges intelligenciára, adatközpontokra és felhőfejlesztésekre. A döntés jól mutatja, hogy az AI-verseny nemcsak új lehetőségeket hoz a nagy techcégeknek, hanem fájdalmas leépítésekkel és komoly költségnyomással is jár. Az AI-korszak a […]
Több mint húszezer dolgozóval lett kisebb az Oracle egy év alatt, miközben a vállalat hatalmas összegeket mozgósít az AI- és adatközponti beruházásokra. A technológiai óriás létszáma 13 százalékkal, 162 ezerről 141 ezer főre csökkent, míg a cég 70 milliárd dolláros tőkekiadással számol az idei üzleti évben. Az Oracle egyszerre karcsúsítja működését és erősíti pozícióját a […]
Az elemzőket is meglepte a Microsoft friss gyorsjelentése. A cég egy év alatt több mint 38 milliárd dolláros profitot ért el. A felhőüzletág közel 30 százalékkal bővült, és bőkezűen fizetett a részvényeseknek is. [caption id="attachment_735
A Microsoft bejelentette, hogy 17,5 milliárd dollárt (5 758,9 milliárd forintot) fektet be Indiában a mesterséges intelligencia területén. Ez az összeg lesz a valaha végrehajtott legnagyobb beruházás Ázsiában. India a mesterséges intelligen
Hetvenedik születésnapját ünnepli Bill Gates, a Microsoft társalapítója, aki forradalmasította a számítástechnikát és új korszakot nyitott a digitális világban. A valaha volt leggazdagabb ember ma már vagyonának túlnyomó részét jótékony cél
A Microsoft újabb 4 milliárd dollárt fektet be Wisconsinban egy második adatközpont építésébe, miközben az első, 3,3 milliárdos központ már 2026-ban megnyitja kapuit. A létesítmények több százezer Nvidia chipet fognak működtetni, tízszer na
Az Apple újra történelmet írt. Negyedik éve zsinórban a világ legértékesebb márkája, 1300 milliárd dolláros értékével. A technológiai óriások uralják a rangsort, miközben az Nvidia szárnyal, a McDonald’s visszaesett, és a ChatGPT is berobba
Egy súlyos biztonsági résen keresztül törtek be hackerek világszerte több mint 100 szervezethez. A támadók fájlokat, jelszavakat és rendszereket is elértek. A célpontok között kormányzati intézmények is voltak. Adatokhoz jutottak a globális
Tovább folytatódnak a leépítések a Microsoftnál. A technológiai óriás újabb ezreket bocsát el világszerte, alig pár héttel az előző hullám után. Az értékesítési és az Xbox-részleg is érintett, miközben a vállalat mesterséges intelligenciára
A Gazdasági Versenyhivatal eljárása nyomán a Microsoft történelmi vállalást tett. Tízmilliárd magyar szóból épít új MI-rendszert. Ráadásul az adatokat ingyenesen elérhetővé teszi más fejlesztőknek is. Új korszak kezdődhet a magyar nyelv dig
Miközben a Microsoft történelmi bevételeket könyvelhetett el az első negyedévben, újabb több ezer fős elbocsátást jelentett be. A technológiai óriás világszerte mintegy hatezer dolgozójától válik meg, hogy még több erőforrást csoportosítson
A Microsoft végleg elengedi a Skype-ot. A népszerű szolgáltatás 20 év után tűnik el. Minden adat átkerül a Teamsbe, de az internetes történelem egyik ikonja ezzel véget ér. Az átállás már elindult. De mi lesz a régi beszélgetésekkel és adat
A ChatGPT fejlesztője, az OpenAI tárgyalásokat folytat a Windsurf nevű mesterségesintelligencia-alapú kódoló eszköz felvásárlásáról 3 milliárd dollár értékben. Az akvizíció a vállalat eddigi legnagyobb üzlete lehet, de a megállapodás még ne
A mesterséges intelligencia robbanásszerű terjedése tovább hajtja az Nvidia bevételeit, de az elemzők figyelmeztetnek a szűkülő árrés és az AI-infrastruktúrára fordított hatalmas kiadások kockázataira. Az Nvidia részvényei ingadoznak, miköz
Az olyan globális technológiai vállalatok, mint a Google, a Microsoft, a Meta és az Amazon egyre nagyobb mértékben fordulnak az atomenergia felé, hogy kielégítsék mesterséges intelligencia- és felhőalapú rendszereik növekvő energiaigényét.
Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön a csalódást keltő munkanélküliségi adatok hatására. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,18 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,13 százalékos, a technológiai részvénye