Az ingatlanpiac nagyon felpörgött az utóbbi időben. A Duna House adatai szerint egy év alatt harmadával rövidült az értékesítési idő, Budapesten pedig már 1 millió forint feletti átlagos négyzetméterár mellett is hetek alatt elkelnek a pane
Kiber támadás érte a Duna House Groupot, amely akár 150 millió forintos veszteséget is okozhat a lengyel leányvállalatoknál. A társaság azonnal vizsgálatot indított. Külön hangsúlyozta, az ügyfél- és munkatársi adatokat nem érintett az inci
Rekorderedményeket ért el a Duna House 2025 első félévében. Az árbevétele közel 22 milliárd forintra nőtt, adózott eredménye pedig 74 százalékkal emelkedett. A növekedést főként a külföldi piacok húzták, míg a hazai ingatlan- és hitelpiac l
A magyar luxusingatlanpiacon ma már nem ritka, hogy egy 300–400 négyzetméteres villa ára vidéken 300–500 millió forint, míg Budán hasonló adottságokkal akár 2–3 milliárd forintot is elkérnek érte. A piac azonban lassult. A külföldi vevők vi
Az Otthon Start Program alapjaiban formálhatja át a magyar albérletpiacot. Sok bérlő saját lakáshoz juthat, a kiadó lakások száma is nőhet. A Duna House szerint mindez akár 16-17 százalékos bérleti díjainak a csökkenését is hozhat, különöse
Tíz év alatt látványosan elszakadtak egymástól a lakások és az autók árai. 2015-ben még 3-4 új autó árát kellett fizetni egy budapesti lakásért. Ez a szám mára a duplájára nőtt és 2025-ben már 5-6 jármű árából lehet egy közepes lakást venni
Az Otthon Start Program hatására látványosan élénkülni kezdett a lakáspiac. Két hét alatt több mint 16 százalékkal nőtt az ingatlanbemutatások száma. A vevők aktívabbá váltak, a kereslet felfutása pedig már a nyár végére lokális áremelkedés
Jelentős lendülettel zárta az első félévet a hazai ingatlanpiac. Több mint 63 ezer adásvétel történt, miközben a jelzáloghitel-felvételek értéke is meredeken emelkedik. A keresleti oldal egyre aktívabb, a vevők visszatértek a piacra A növek
Kezd átalakulni a budapesti ingatlanpiac. Az új építésű és a felújítandó lakások közötti ár különbsége egyre látványosabban csökkent. Az új építésű ingatlan átlagos négyzetméterára 1,5-1,6 millió forint között van. A felújítandó téglalakáso
Nem kapta meg a magyar Golden Visa programban való részvételhez szükséges engedélyt az Impact Alapkezelő, ezért a Duna House leánycége megszüntette befektetési tevékenységét, és kérte engedélyének visszavonását a jegybanktól. Véget ért az I
A Duna House elemzése szerint új lendületet vett a befektetési célú lakásvásárlás Magyarországon, ám a hozamkalkulációk már közel sem olyan kedvezőek, mint korábban. A bérbeadásból származó jövedelmeket jelentősen visszavetheti az állampapí
Átrendeződött a budapesti ingatlanpiac. Budán már az eladások 41 százaléka 1,6 millió feletti négyzetméteráron zajlik, Pesten is nő a drága lakások aránya. A prémiumkategória előretörése tartós szerkezeti változást jelezhet. Budapesten már
Áprilisban megtorpant az ingatlanpiac, 15,6 százalékkal kevesebb lakóingatlant adtak el márciushoz képest, de az árak nem engedtek. Az egymilliós négyzetméterár továbbra is tartja magát. A jelzáloghitel-piacon eközben enyhe élénkülés indult
A Duna House több mint 874 millió forint osztalékot fizet ki a 2024-es üzleti év után, részvényenként 21,81 forintos kifizetéssel. A társaság nyeresége közel 2 milliárd forint volt, a konszolidált mérlegfőösszeg meghaladta a 32 milliárdot.
Történelmi magasságba emelkedtek Budapesten az újépítésű lakás árak. A Duna House friss adatai szerint 2025 első negyedévére már alig található 1 millió forint alatti négyzetméteráron lakás a fővárosban. A legdrágább kerületekben, például a
Márciusban még mindig rekordokat döntöttek az ingatlanárak, ám a hónap végére már érzékelhetően visszaesett a kereslet. Az első negyedévben a piac bivalyerős tempóban pörgött, ám a drágulás hatása már most megmutatkozott a vevői oldalon. A
Kiszámíthatóbb osztalék, stabilabb részvényárfolyam. Új korszak kezdődik a Duna House-nál. Az ingatlanközvetítő vállalat áttér az évi egyszeri osztalékfizetésről a félévenkénti kifizetésre, hogy befektetői számára rendszeres jövedelmet, a r
A fővárosi panellakások ára egy negyedév alatt 30 százalékkal ugrott meg, de a kereslet már nem követi a tempót. A vevők fele eltűnt a piacról. Egyre gyakoribbak a 1,2–1,7 millió forintos négyzetméterárak, de sokszor alkura kényszerülnek az
A Duna House jól zárta az első negyedévet idén. Nemcsak itthon hanem Lengyelországban és Olaszországban is elképesztő növekedést ért el a cégcsoport. A részvényei idén minimálisan gyengültek de éves összességében jól áll. A Duna House csopo
Erősen kezdte az évet Baranya ingatlanpiaca. Már a 41,5 millió forintot is meghaladta az ingatlanvásárlásra fordított összeg átlaga. Az adásvételek száma nőtt, miközben az árak is emelkedtek. Pécsett a legkomolyabb a drágulás. Meddig mennek
Budapesten a felújítandó lakások négyzetméterára már közelíti az egymillió forintot. Az árak egy év alatt 12 százalékkal emelkedtek. A vásárlók 8 százaléka pedig rossz állapotú használt lakást vásárol. A többség befektető vagy első lakás ke
Úgy tűnik rekordokat dönt az ingatlanpiac. Az új építésű ingatlanok iránti kereslet tovább élénkül Magyarországon. Az év első két hónapjában az új lakások és házak aránya 7 százalékra nőtt. Budapesten már közel két millió forintos négyzetmé
Elképesztő az ingatlanárak emelkedése idén. Februárban a tranzakciószámok tovább nőttek, a négyzetárak helyenként drasztikusan magasak. Budán a panelek ára 50 százalékkal ugrott meg, míg Pesten a használt téglalakások 1,26 millió forintos r
A Duna House csoport 2024-ben kiemelkedő pénzügyi teljesítményt ért el, jelentős növekedéssel a bevételek és az eredmények terén. Az ingatlanközvetítő vállalat folytatja expanzióját, különösen az olasz piacon mutatott erős jelenlétével. Mer