Újabb kereskedelmi konfliktus körvonalazódik Washington és Szöul között. Donald Trump bejelentette, hogy 25 százalékra emelné a dél-koreai termékeket sújtó vámokat, miután a koreai parlament nem ratifikálta az amerikai–dél-koreai megállapod
Donald Trump szerint az Egyesült Államok jelentős haditengerészeti erőket vezényel Irán közelébe, hogy szorosabban figyelje a közel-keleti helyzetet és gyorsan reagálhasson egy esetleges eszkalációra. Trump amerikai „armada” tart Irán felé
A vártnál is erősebb lendületet vett az amerikai gazdaság. A harmadik negyedévben évesítve 4,4 százalékkal nőtt a GDP. A növekedést elsősorban a fogyasztói kiadások, a beruházások és az export élénkülése hajtotta, miközben az inflációs muta
Donald Trump lépett az iráni helyzetben, amivel újabb vámháborús front nyílhat a világgazdaságban. Az elnök 25 százalékos vámmal fenyeget minden olyan országot, amely üzleti kapcsolatot ápol Iránnal, miközben Kína máris kemény ellenlépéseke
Több mint ötszáz halálos áldozat, tízezernél is több letartóztatás és soha nem látott utcai megmozdulások tartanak napok óta Iránban. A belső válság egyre komolyabb nemzetközi konfliktussá válik. Napok óta tartanak Iránban a tüntetések. For
Büntetőeljárás indult Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke ellen a jegybank székházának milliárd dolláros felújítása és egy kongresszusi vallomás miatt. Powell szerint az ügy valójában a Fed kamatpolitikája körüli, Donald Trump által is
Egyetlen fotó elég volt ahhoz, hogy a geopolitika és a divat látványosan összefonódjon. Nicolás Maduro venezuelai elnök 160-180 ezer forintos Nike Tech Fleece szabadidőruhában készült képei pillanatok alatt bejárták az internetet, mémeket,
Amerikai művelet, elfogott venezuelai elnök, olajpiaci kockázatok. Az első hét akciófilmekbe illő helyzetet hozott a dél-amerikai országban. Trump lépése messze túlmutathat a politikán, és az energiapiactól Kínáig érhet el. Az Egyesült Álla
Új üzlet a Wall Streeten. Amerikai cégek fillérekért adják el a Trump korszakhoz köthető visszatérítési jogokat. A hedge fundok jogi és politikai döntésekre spekulálva vásárolják fel a bizonytalan jövőbeni kifizetéseket. A Trump korszak vám
Fokozódik a feszültség a Karib-térségben. Az Egyesült Államok már a harmadik olajszállító tankert próbálja feltartóztatni Venezuela közelében. A lépés nemcsak geopolitikai üzenet, hanem komoly kockázati tényező is a globális olajpiac számár
Donald Trump elrendelte a Venezuelába tartó és onnan jövő olajszállító tartályhajók blokádját. Ezzel fokozza a politikai nyomást Nicolás Maduro kormányára. A lépés célja a venezuelai olajexporttal kapcsolatos csökkentés. Az elnök kábítószer
Donald Trump amerikai elnök Kevin Warsh-ot, a Federal Reserve egykori kormányzótanácsának tagját nevezte meg első számú esélyesként a jövő májusban megüresedő Fed-elnöki posztra. Trump arról is beszélt, hogy a Nemzeti Gazdasági Tanács igazg
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy jelentősen csökkenteni kívánja a gépjárművek üzemanyag-fogyasztási előírásait. Az új szabályozás célja, hogy 2031-re könnyítse a hagyomá nyos benzines autók értékesítését, de a javaslat környez
Donald Trump pénteken több mint kétszáz élelmiszertermékre kiterjedő vámpuhítást jelentett be, hogy enyhítse a drágulást az amerikai boltokban. A kávétól a marhahúson át a banánig számos alapvető termék olcsóbbá válhat. Az elnök ezen felül
Történelmi csúcsra emelkedtek az amerikai beruházások Magyarországon. Idén már kilenc amerikai fejlesztés indult el hazánkban. A héten pedig még egy újabb amerikai cég magyarországi befektetését is bejelentik. [caption id="attachment_727558
Orbán Viktor és Donald Trump washingtoni találkozója fontos gazdasági és energetikai megállapodásokat hozott, mely új fejezetet nyithatnak a kétoldalú kapcsolatokban. Bővül az oktatási és tudományos együttműködés is, ám a kettős adóztatás ü
Orbán Viktor egyeztetése Donald Trumppal nemcsak protokolláris találkozó lesz, hanem komoly gazdasági egyeztetések is lehetnek. A péntek délután akár érdemi megállapodások születhetnek az adóegyezménytől az LNG-beszerzéseken át az atom- és
Az amerikai–kínai kapcsolatok új szakaszába léphetnek. Donald Trump és Hszi Csin-ping megállapodott a ritkaföldfémek exportkorlátozásainak rendezéséről, miközben az Egyesült Államok csökkenti a kínai termékekre kivetett vámokat. A felek sze
Kína a szabadkereskedelem, a párbeszéd és a stratégiai együttműködés mellett kötelezte el magát az ASEAN-csúcson – jelentette ki Li Csiang kínai miniszterelnök. Peking a protekcionizmus ellen szólalt fel, Donald Trump pedig új kereskedelmi
A Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón Donald Trump nyíltan beszélt a CIA venezuelai műveleteiről, valamint arról, hogy kormánya mérlegeli a szárazföldi beavatkozást. A kijelentés diplomáciai vihart kavart Latin-Amerikában, Caracas az ENS
Hétfő hajnalban szabadon engedték a Hamász által fogva tartott 20 izraeli túszt. A Vöröskereszt közreműködésével zajló akció a tűzszüneti megállapodás része, miközben Izrael is közel kétezer palesztin fogoly elengedésére készül . Donald Tru
Donald Trump elnök drasztikus lépésre szánta el magát miközben tart a kormányzati leállás. Több ezer szövetségi alkalmazott azonnali elbocsátását rendelte el és a felelősséget a demokratákra hárította. A döntés nyomán Washingtonban fokozódi
Szerdától részlegesen leállt az amerikai kormány működése, miután a kongresszusi pártok nem jutottak dűlőre a költségvetésről. A patthelyzet napi 400 millió dollárba kerül, több százezer szövetségi alkalmazottat érint, lelassítja a légi köz
Donald Trump több milliárdos kártérítést kapott a YouTube-tól. Véget ért a Trump és a Big Tech közötti „kitiltóháború ügye”. A volt amerikai elnök 24,5 millió dolláros kártérítést kap a YouTube-tól, miután a platform a Capitolium ostroma ut