Az Ukrajnával kötött nyersanyag-megállapodás gyakorlati következményei kezelhetők. A megállapodás azonban azt mutatja, hogy Donald Trump világában a nagyhatalmak uralják a régiókat.
Mint ahogy a bandák az utcákat állapítja meg a német Spiegel politikai magaziuban megjelentírásában Alexander Sarovic .
Azt írja: a szertartás dísztelen volt. A felek a végső szakaszban ismét alkudoztak és vitatkoztak. Végül Scott Bessent talált néhány némileg ünnepélyes szót. Az újonnan aláírt megállapodás az amerikai pénzügyminiszter szerint „egyértelmű jelzés Oroszországnak”, miszerint a Trump-adminisztráció tartósan elkötelezett a béke mellett, amelynek középpontjában egy „szabad, szuverén és virágzó Ukrajna” áll.
Gyenge pátosz illik a megállapodáshoz
A gyenge pátosz illik egy olyan megállapodáshoz, amely sok homályosságot hagy maga után. A Washingtonban aláírt megállapodások célja, hogy az ukrán természeti erőforrásokból származó összes bevétel felét az Amerikai Egyesült Államoknak biztosítsák.
Csak a jövőbeni finanszírozásból származó bevételek tartoznak ide, a már folyamatban lévő projektek nem. Az USA már nyújtott segélyeit nem terheli majd Ukrajna adóssága, ahogy azt Donald Trump eredetileg követelte. Másrészt a dokumentumok nem említik azokat a biztonsági garanciákat, amelyekhez Kijev ragaszkodik. Továbbá számos egyéni kérdés megválaszolatlan maradt.
Egyelőre a megállapodásnak alig vannak gyakorlati következményei. De szimbolikus értékét sem szabad alábecsülni. Ez még az ukrajnai háborún túlra is kiterjed. A Trump második elnökségének századik napján elért megállapodások egyértelművé teszik, hogy kormánya hogyan látja az Egyesült Államok helyzetét a világban.
Ukrajna a nyugtalanító idegen test
Trump táborában vannak olyan szereplők, akik el akarják szigetelni Amerikát, valamint a hagyományos globális szövetségi politika hívei. A két csoport verseng a Fehér Házban az elnök figyelméért. De sem a héják, sem az elszigetelődés hívei nem győzedelmeskednek. Nem is a káosz uralkodik, ahogy azt egyes megfigyelők hiszik
Ehelyett egy olyan megközelítés terjedt el, amely területekre osztja a világot, és zéró összegű játéknak tekinti. Az olyan nagyhatalmak, mint az USA, Kína vagy Oroszország, uralják a régiókat, ahogy a bandák is uralják az utcákat. Versengenek egymással, de csak akkor merészkednek egymás hátsó udvarába, ha hasznot húzhatnak belőle.
Egy olyan ország, mint Ukrajna, amely egy nagyobb agresszorral szemben védekezik, olyan, mint egy zavaró idegen test ebben a képben. Nem szabad háborút indítani egy olyan ország ellen, amely "hússzor nagyobb", mint a sajátunk – vádolta meg nemrég Washigton a kijevi vezetést, szinte felháborodottan. Egy olyan világ, amelyben az országa milliárdos segélyekkel támogatja ezt a védelmi küzdelmet, Trump szemszögéből nézve egy káosz. A nyersanyag-megállapodás célja, hogy segítsen helyrehozni ezeket a helyzeteket. Ez önmagában szinte fontosabbnak tűnik számára, mint az a profit, amelyet végül Ukrajna még kiaknázatlan ásványkincsei termelhetnének.
Show-bizniszben csiszolt ösztönök
Trump New York-i ingatlanpiacon és a show-bizniszben csiszolt ösztönei meglepően erősen átfedésben vannak azzal a meglátással, amelyre az amerikai jobboldal geostratégái az elmúlt években tettek szert. Az USA ezért már nem képes biztosítani globális dominanciáját. Ez nem egy abszurd következtetés, amint azt az afganisztáni csapatkivonás fiaskója is mutatja közel négy évvel ezelőtt.
Az ezen gondolkodók szerint Amerika kénytelen világosan meghatározni és összpontosítani alapvető érdekeire: a tengeri kereskedelmi útvonalakra, az erőforrásokra és a katonai technológiára. Például egy haditengerészeti becslésre hivatkoznak, amely szerint fő riválisának, Kínának a hajógyártási kapacitása 232-szerese az USA-énak. A szövetségesekkel szembeni engedékenység olyan luxus, amit Washington már nem engedhet meg magának, és a külpolitikát sem az idealizmus vezérli.
Trump és kormánya láthatóan két fő következtetést vont le mindebből:
- Először is, az USA-nak a lehető legteljesebb mértékben uralnia kellene a világnak ezt a régióját.
- Másodszor, a lehető legtöbb energiát kellene termelniük, és a világ minden tájáról kellene beszerezniük a nyersanyagokat. Ezek közé tartoznak nem utolsósorban a mesterséges intelligencia chipekhez és elektromos motorokhoz használt ritkaföldfémek; egy olyan piac, amelyet eddig Kína uralt.
Trump a múlt héten aláírt egy rendeletet, amely engedélyezi a ritka fémek tengerfenéken történő kitermelését. Azok a gúnyos fenyegetőzései, hogy „elfoglalja” Grönlandot és Kanadát az USA-hoz annektálná, szintén ebbe a stratégiába illeszkednek. Most az Ukrajnával kötött nyersanyag-megállapodás is bekerült.
