Jelentős újdonságok az akkumlátorgyártásban
A Tesla tegnap tartotta kiemelt figyelemmel övezett rendezvényét, az úgynevezett Battery Day-t. A rendezvényen jelentős többletinformációhoz juthattunk az elektromos autózás technikájának fejlődése terén, illetve számos kutatási eredménye is napvilágra került a tőzsde egyik idei kedvenc cégének.
Nem újdonság, hogy a Tesla élen jár a technológiai újítások területén, azonban a mai esemény ezek közül is kiemelt fontosságú eredményeket sorakoztatott fel. Elon Musknak, a cég vezérének és egyben arcának a legfőbb törekvése, hogy olcsón lehessen energiát termelni, akkumlátorok előállítani, ugyanis ezen múlik az elektromos autózás elterjesztése. Az elektromos autók ugyanis akár 50 %-kal is többe kerülhetnek, mint a hagyományos, fosszilis energiahordozóval működő társaik. Ahogy a portfolio.hu cikke összefoglalja, a cél eléréséhez 5 területen sikerült áttörést elérnie az autógyártó óriásnak. Ez az 5 terület a celladizájn, a cellák gyártása, a cella anód oldali anyaghasználata, a cella katód oldali anyaghasználata, valamint a cellák járművekbe történő integrálása.
Nőhet a Tesla előnye a hagyományos autógyártókkal szemben
A fent említett területeken való fejlődés miatt jelentősen sikerült megnövelni az akkumlátorcellák energiasűrűségét, az új dizájn pedig egy 14 %-os költségcsökkenést hoz maga után. Ami viszont talán az egyszerű Tesla tulajdonos számára a legfontosabb, 16 %-áal nagyobb hatótávolságot tesz lehetővé az újítás. Az elektromos autók másik komoly problémája az áruk mellett ugyanis, hogy nagyon korlátozott hatótávolságuk van, ezért egyelőre még inkább városon belüli autózásra használják a legtöbben ezeket a gépjárműveket. Céljuk, hogy a mostaniról végül 54 %-kal nőjön a hatótávolság, amivel viszont már felvennék a versenyt a legtöbb hagyományos típusú autóval is.





