Konszolidált eredményalakulás: 231,7 milliárd forintos 9 havi korrigált eredmény (3Q: 117,7 milliárd forint), q/q jelentősen mérséklődő marzserózió, stabil portfólió minőség, erősödő üzleti dinamika mellett 6%-os árfolyamszűrt teljesítő hitelállomány- növekedés 2019 végéhez képest.

Az első negyedéves céltartalékolás, a második negyedéves kockázati költség után most itt egy olyan jelentés, ahol már a válság előtti formáját láthatjuk az OTP-nek. Ezzel jócskán túlszárnyalták az elemzői várakozásokat, viszont reményt adhatott a gazdaságnak, hogy valóban túl vagyunk a V alján.
Gyakorlatilag minden fontosabb soron jobb eredményt ért el az OTP, mint amire az elemzők számítottak, a felülteljesítés már összes bevétel soron megkezdődött, 3 százalékkal vagy 8,6 milliárd forinttal lett magasabb a bankcsoport bevétele, mint az elemzők által várták, és mivel a működési költségek is valamivel a várt felett alakultak, a működési eredménynél kisebb, de még így is 5 százalékos volt a felülteljesítés. A kockázati költségek a várt 23,3 helyett csak 5,1 milliárd forintot tettek ki, így a korrekciós tételek nélkül számított adózott eredmény már több mint ötödével, közel 21 milliárd forinttal magasabb lett, mint amit az elemzők előre jeleztek, a konszolidált adózás utáni eredmény pedig 21 százalékkal lett magasabb a vártnál.




