Lendületesen indult a csütörtök reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX emelkedett és az első óra végén 147 295,49 pontnál tartott. Az OTP maradt ugyan a gyengülésnél, de a többi vezető részvény pozitívan indította a napot. A Richter árfolyama újra erősödésben van. A Telekom reggel még bizonytalan volt, de aztán beindult az árfolyam és pluszban áll a részvény. A Mol visszatért a száguldáshoz és követi az olajpiaci árakat. A részvénypiac forgalma az első óra végénél 2,1 milliárdnál járt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX(BUX ↗) 3,26 pontos csökkenéssel, 146 769,40 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest alig változott. Az index a nyitás után viszont emelkedni kezdett és az első óra végén 147 295,49 ponton állt.
Az OTP(OTP ↗) ma is gyengüléssel kezdett és a részvény árfolyama 45 ezer alatt áll. A Mol(MOL ↗) viszont erősödéssel indította a mai kereskedését és az árfolyam újra 5 ezer felett áll. A Telekom(MTELEKOM ↗) árfolyama reggel a rövid ideig tartó stagnálás után az emelkedés mellett tette le a voksát és pluszban áll a részvény. A Richter(RICHTER ↗) árfolyama is emelkedett. A 4iG(4iG ↗) tartja a pozitív hangulatát. A SpaceX féle megállapodással a magyarországi és nyugat-balkáni távközlési szolgáltatásait erősíti. A részvénypiac forgalma az első óra végénél 2,1 milliárdnál járt. A szerdai negatív zárás után ma pozitívan kezdett a pesti börze.
A részvények árfolyama csütörtök reggel
OTP: A részvény ára -0,05 százalékkal csökkent és 44 360 forinton állt az első órában.




