Lendületesen indult a hétfő reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index az első óra végén 150 028,84 ponton állt. Az OTP és Richter emelkedéssel kezdtek. A Mol is pluszban indult. A Telekom az egyedüli, aki lemaradt a reggeli versenyben. A 4iG árfolyama magához tért és erősödik. A részvénypiac forgalma az első óra végét követően 4,1 milliárdnál járt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX(BUX ↗) 8,52 pontos csökkenéssel, 148 651,29 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. A nyitás után viszont az index emelkedni kezdett és az első óra végén már 150 028,84 pontnál tartott.
Az OTP(OTP ↗) árfolyama erősen megindult a nyitás után. A Mol(MOL ↗) árfolyama is emelkedéssel kezdte a hetet. A Richter(RICHTER ↗) árfolyama szépen halad felfele. A Telekom(MTELEKOM ↗) viszont lemaradt a reggeli hajrában és enyhe gyengüléssel indította a napot. A 4iG(4iG ↗) megpróbálja a múlt heti zuhanórepülését elfelejteni és komoly erősödéssel kezdett. A részvénypiac forgalma az első óra végét követően 4,1 milliárdnál járt. Az ünnep előtti szerdai zárás után ma is lendületesen indult a pesti börze.
A részvények árfolyama a hétfő reggeli nyitás után
OTP: A részvény ára +1,17 százalékkal emelkedett és 45 830 forinton állt az első órában.




